Életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba vasárnap délután azt a férfit, akivel szemben Budapest II. kerületében fegyvert használtak a rendőrök - olvasható a rendőrség honlapján.
A közlés szerint ...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, 18+
Hétfőn indul a Kossuth Rádióban az első világháborús magyar katonai hőstetteket megörökítő Hősök naptára című, négy éven át tartó műsorfolyam – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
Mi...
A francia kormány nemzeti üggyé kívánja tenni az antiszemitizmus és a rasszizmus elleni harcot - mondta Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter vasárnap, néhány nappal azután, hogy egy fiatal zsidó ...
Egyiptomban a hét végén összesen 11 iszlamistát ítéltek halálra a tavaly nyári hatalomváltást övező vérontások kapcsán indított két különböző perben.
Vasárnap a tavaly nyáron megbuktatott elnök, az...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, 18+
Fegyvernek, 2014. december 7.
Baleset helyszíne a 4-es főút fegyverneki szakaszán, a 128. kilométerszelvényben 2014. december 7-én, ahol egy személyautó mikrobusszal ütközött. A balesetben egy embe...
Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint az európai légiforgalmi irányítást összehangoló szervezet, a Eurocontrol napokkal a maláj utasszállító lelövése előtt kérte az ukrán hatóságokat a kelet-ukrajnai ...
Egy ember meghalt, kettő megsérült a 4-es főút fegyverneki szakaszán vasárnap délelőtt történt balesetben - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Pá...
Az utóbbi napokban jelentősen felerősödtek az oroszbarát szakadárok támadásai Kelet-Ukrajnában, az elmúlt egy nap alatt 87-szer lőtték tüzérségi fegyverekkel a szeparatisták az ukrán katonák állásait ...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, 18+
Az 55 éves Mária 25 éven keresztül egy elhunyt ember nyugdíját felvette.
Az elképesztő csalásra, csak néhány hónappal ezelőtt derült fény. A NAV bűnügyi igazgatósága az ügyben nyomoz, hogy a hölgy ne...
Az izraeli katonai főügyészség Dani Efroni tábornok vezetésével a nyári Erős Szikla hadművelet tizenhárom ügyének bűnügyi vizsgálatát rendelte el eddig a Háárec című újság vasárnapi száma szerint.
...
Arizona Tempe városában Steven Anderson baptista lelkész meg van arról győződve, hogy az AIDS terjedését egyszer s mindenkorra meg lehetne állítani a melegek kivégzésével, méghozzá idén karácsonyig.
...
Szerző: Vya
itt:
Bulvár hírek, 18+
A magyar énekes mindenkitől bocsánatot kért, akiket megbántott a jelmeze miatt, amit egy show műsor kedvéért felvett.
Mindannyian tudjuk, akik láttuk a felvételt, hogy nem csak a jelmezről volt szó, ...
